Hajónapló A hajónaplóban az általunk fontosnak tartott cikkekbõl, elemzésekbõl válogatunk. CNN Mindenütt ott vannak. Ficza János, PR Herald, 2005. december 8. Az Amerikai Egyesült Államokban is nagyon észnél kell lennie a politikusnak, hogy mit mond a Larry King talk-showban, hiszen a népszerûségi indexe múlhat rajta. Nem hiába emlegetik tehát a CNN-t a globalizáció szinonimájaként; a mûfajteremtõ, sztárcsináló, interneten is óriási befolyással bíró médiavállalat filozófiája megváltoztatta a média szerepérõl alkotott képet. Amikor a CNN 2000. júniusában egyhetes bulival ünnepelte huszadik születésnapját Atlantában, a hírcsatorna legnagyobb arcai mellett arab uralkodók és amerikai magas rangú politikusok vettek részt a koktél-partikon. Nem véletlenül, hiszen a világ elsõ nonstop hírtelevíziója a két évtized alatt szinte a semmibõl küzdötte fel magát arra a szintre, ahol most tart. A világ legbefolyásosabb emberei állandóan számolnak az ún. CNN-faktorral, vagyis, hogy a világ bármely pontján feltûnhet a kézi-kamerával, és golyóálló mellénnyel felszerelt riporter, aki beszámol minden eseményrõl. A CNN ugyanis alapjaiban változtatta meg a televíziózást, forradalmasította a riportkészítés fogalmát. Elsõként alkalmazott helyszíni tudósításokat, riporterei és haditudósítói ott voltak az elmúlt húsz évben minden szenzációs, érdekes és izgalmas eseménynél, minden háborúban, puccskísérletnél, lázadásnál. Élõben közvetítették a Challenger ûrrepülõgép katasztrófáját, ott voltak a menekülõ O.J. Simpson autója fölött, elsõként közvetítettek mûsorukat megszakítva vérpezsdítõ autós üldözéseket a nyugati partról, és egy egyszerû, de annál szenzációsabb ötlettõl vezérelve elsõként kezdték el mutatni a képernyõ alsó sávjában a „real-time” tõzsdeindexeket. Így az emberek számára elsõrendû, megbízható és érdekfeszítõ lett az adó, hiszen – bárkirõl legyen is szó – mindenki elsõkézbõl kapta a világ legfrissebb híreit. A televízió egyik legismertebb arca, a világ minden országában elismert és szívesen látott, Pulitzer-díjas riporter: Peter Arnott. A több, mint negyven éve dolgozó tudósító ott volt a vietnami háborúban tíz éven keresztül, szinte a kezdetektõl a végéig, 1975-ben Saigonban is, a város elestekor. Ekkor még az Associated Press újságírójaként dolgozott. Számtalan híres beszámolója közé tartozik az iráni túszválságról készített riportja, valamint a dél-amerikai Guyanában elkövetett tömeges öngyilkosságról szóló beszámoló is. 1981-ben, az akkor egy éves, nagy jövõ elõtt álló CNN-hez lépett át, és lett újságtudósítóból világhírû tévériporter. A csatornával megjárta az Öböl-háborút, ott volt Jugoszláviában is, készített riportot Oszama bin Ladennel, Szaddam Husszeinnel, Jasszer Arafattal. A legnagyobb figyelmet azzal vívta ki magának, hogy a háborús híradásai során mindig a „másik oldalt” mutatja be. Nem az amerikai katonák mellõl tudósít, hanem az ellenséges oldalon dolgozik. Azokról az emberekrõl készít riportot, akik a legjobban szenvednek, a háború sújtotta vidék lakosairól. Igy még az ellenséges országok vezetõi is elismerik õt, és szinte csak õt tûrik meg maguk mellet, egyedüli külföldiként. Igy lehetett ott Panamában a diktátor, Noriega elnök halálbrigádja, vagy a boszniai háborúban a szerb erõk mellet. Az egész elsõ Öböl-háborút pedig Bagdadban vészelte át, miközben a szövetséges csapatok erõsen bombázták azt. Akkor Arnott beszámolt arról is, hogy mennyi civil, fõként nõ és gyerek esett áldozatul a háborúnak. Nyilvánosságra hozta azt is, hogy az amerikai csapatok lebombáztak egy gyermektápszer-üzemet, mert katonák egy biológiai fegyvert gyártó üzemnek nézték azt. E miatt Arnett összetûzésbe került az amerikai vezetéssel, de így is kiállt állítása mellet. 1998-ban szintén nagy vihart kavart riportja, melyben azzal vádolta az amerikai hadsereget, hogy 1970-ben, egy laoszi faluban szarin-gázt vetettek be szökevények ellen. A késõbb visszavont riport miatt két alkalmazottat elbocsátottak a CNN-tõl, Arnettet pedig figyelmeztetésben részesítették, és nem újították meg szerzõdését sem. A világ egyik legnagyobb hírtelevíziójának és riporterének nagyon mély válságidõszaka volt ez. Arnett végül az NBC televízióhoz került, amelynél már az új évezred elsõ nagy háborújáról, az iraki háborúról tudósíthatott, szintén Bagdadból. 2004. márciusában innen is távozni kényszerült, mivel az iraki televízióban mondott egyik riportjában bírálta az amerikai katonai és politikai vezetést, így manipulációval vádolták õt. A végig háborúellenes politikát folytató brit Daily Mirror viszont szívesen fogadta és vette szárnyai alá a veterán haditudósítót. Az iraki háború magának a CNN-nek is komoly gondot okozott. Igaz, hogy az események miatt háromszor annyian nézik az adót, mint egyébként, ám úgy látszik, még ez is kevésnek bizonyul, ugyanis a konkurens hírcsatorna, a Fox News nézettsége az Államokban majdnem kétszer akkora, mint az övék. Világviszonylatban viszont a CNN még így is vezet. Az adó presztízsén, úgy tûnik, csak egy kisebb csorba esett, az apróbb kudarcok ellenére még nem veszítették el eredetiségüket és hitelességüket, de Arnett mellett az alapító elnök, Ted Turner távozása mindenképp nagy veszteség az adónak. Eltûnne fokozatosan a süllyesztõben a világ legismertebb hírtelevíziója? Nem hiszem. Az emberek továbbra is tájékozottak szeretnének maradni, hogy ne vesszenek el a nagyvilág forgatagában, és ebben továbbra is elengedhetetlen segítséget nyújt a CNN. Ficza János CNN. Mindenütt ott vannak. PR Herald, 2005. december 8.